Az Alzheimer-kór megelőzését már 30-40 éves korban kell kezdeni

Az Alzheimer-kór a 21. század egyik népbetegségének számít. A várható élettartam kitolódásával a becslések szerint az évszázad közepére háromszor ennyi érintett lesz, mint most.
2016. 10. 04.

A nőknél kétszer gyakoribb a betegség előfordulása, mint a férfiaknál.

 

2050-re a mainál akár háromszor több, 130-150 millió Alzheimer-beteg is lehet a világon – mondta Dr. Kovács Tibor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának docense. Magyarországon jelenleg 200-300 ezer demens él, 70%-uk az emlékezet elvesztésével kezdődő Alzheimer-kórtól vagy Alzheimer-kórral társult egyéb betegségektől szenved. A többség már a középsúlyos stádiumban kerül orvoshoz, amikor már nemcsak memóriaromlás, hanem magatartászavar is jelentkezik.

 

A memóriaromlással kezdődő betegség az idősebbeket sújtja, a 65 év feletti korosztály körében kb. 1% az előfordulása, 85 év felett ugyanakkor már csaknem minden második ember érintett. A nők körében kétszer annyi a beteg, mint a férfiaknál, ennek egyrészt az az oka, hogy a nők tovább élnek, de a klimax miatti ösztrogénszint-csökkenésnek és még sok egyéb tényezőnek szerepe van ebben.

 

A mielőbbi orvoshoz fordulás lenne a cél

 

Az emlékezet romlását sokan az öregkor természetes velejárójának tartják, ezért az esetek túlnyomó többségében a betegek már csak az Alzheimer-kór úgynevezett középsúlyos szakaszában mennek el orvoshoz – hívta fel a figyelmet Dr. Kovács Tibor.

 

Ez azt jelenti, hogy már legalább 5-6 éve betegek, mire elkezdődik a kezelés. A bevezető tünetek enyhék, nem befolyásolják a mindennapi aktivitást, többnyire a rövid távú memória hanyatlása figyelhető meg. Ha már ekkor megkezdődne a gyógyszerszedés, jelentősen javítani lehetne az egyébként 8-12 évig tartó betegség lefolyását. A középsúlyos szakaszban ugyanakkor már tájékozódási zavar is megfigyelhető, a beteg gyakran lesz zavart, agitált, agresszív, akár hallucinálhat is. A harmadik szakaszban már az alapfunkciók is károsodnak, vagyis a mindennapi aktivitásban, például az öltözködésben, tisztálkodásban is nehézségek jelentkeznek.

 

Az életmód szerepe döntő a megelőzésben

 

A kutatások ellenére továbbra sem világos, hogy mi áll az Alzheimer-kór kialakulásának hátterében, az azonban biztos, hogy az életmódnak kulcsszerepe van – mondta Dr. Kovács Tibor. A vérnyomás szinten tartásával, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével, fizikai és szellemi aktivitással, mediterrán diétával kivédeni nem, késleltetni azonban lehet a betegség kialakulását, ezeket a változtatásokat azonban már a 30-as, 40-es éveinkben el kell kezdeni – hangsúlyozta az egyetemi docens.

 

Már a kezdeti stádiumban kimutatható lenne a betegség

 

A diagnosztika terén világviszonylatban jelentős előrelépések vannak, ma már az agy-gerincvelői folyadékban is ki lehet mutatni azokat a fehérjéket, amelyek a betegség jeleinek tarthatók, így már a kezdeti stádiumban kimutatható a betegség. Léteznek olyan izotópvizsgálatok is, amelyek szinte szövettani módon tudják ezeket kirajzolni. Ezek hazai alkalmazása azonban még várat magára. A betegség lefolyását befolyásoló terápiák is fejlesztés alatt állnak, ezek a gyógyszeres kezelések egyre inkább afelé tolódnak, hogy minél korábbi stádiumban ismerjék fel a kórt.

 

Töltse ki részletes Kérdőíveinket, hogy megtudja, az életmódja, étrendje milyen kockázattal jár a demencia (időskori elbutulás) kialakulására. Azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap (már egyetlen válasz esetén is) az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.

 

Kövessen minket a közösségi hálón is!

 

Forrás: Megtriplázódhat az Alzheimer-betegek száma a következő 20-30 évben

Fotó: pexels.cm

Kapcsolódó cikkek
A demenciáról
Ahogy az ember öregszik, egyre szétszórtabbá, feledékenyebbé válhat. Mégsem törvényszerű, hogy az emlékezetünk, gyakorlatiasságunk, idős korunkra jelentősen romoljon....
A demencia kockázati és védőtényezői
A demencia kialakulásában feltehetően szerepet játszó tényezőkről olvashat az alábbiakban.
A demencia és a szénhidrátbevitel kapcsolata
Az időskor gyakori, de nem szükséges velejárója a demencia. A már kialakult betegség gyógyszerekkel karbantartható, a romlás lassítható, de az emlékezeti, gondolkodási...
Alzheimer világnap - szeptember 21.
Világszerte egyre nő az érintettek száma. A betegség kockázata viszont megfelelő életmóddal csökkenthető. Többek között a megfelelő mértékű mozgás, a kiegyensúlyozott...
A folyadékfogyasztás hatása az agyműködésre
Nem elhanyagolható a folyadék-, vagyis a vízfogyasztás szerepe. Ha nem iszunk eleget, vérünk besűrűsödik, a szív munkája nehezebb, mert a viszkózusabb (nagyobb súrlódású)...
Az egyes táplálékok hatása a demencia megelőzésére,...
Az alábbiakban megmutatjuk, hogy egyes táplálékaink fogyasztása miként hat az agyműködésre, vagyis melyek a legismertebb, legjobb demencia kockázatot csökkentő ételféleségeink.
Szív- és érbetegségek kockázati és védő tényezői
Összefoglaltuk, hogy melyek a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Kérjük, töltse ki részletes kérdőívünket, és...
Mi az egészséges öregedés kulcsa?
Az európai felnőttek 1/3-a és a serdülők 2/3-a nem mozog eleget, illetve nagy részük dohányzik is, súlyosan károsítva az egészségüket és csökkentve az egészségesen...