A cukorbetegség kockázati és védő tényezői

Összefoglaltuk, hogy melyek a cukorbetegség kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Kérjük, töltse ki részletes kérdőívünket és megtudhatja, hogy ezek közül melyek vonatkoznak Önre.
Szerző: Dr. Fehér Zsuzsánna Lektor: Dr. Palik Éva 2013-10-01

Nem megváltoztatható tényezők

Életkor

A 2-es típusú cukorbetegség gyakorisága az életkorral együtt nő. Erre utal a betegség korábban széles körben elterjedt elnevezése: öregkori cukorbetegség. Habár a betegek legnagyobb része 40 évesnél idősebb, egyre gyakoribb a fiatal felnőtt-, serdülő-, sőt gyermekkorú cukorbeteg is. Egy amerikai országos felmérés (2003–2006 National Health and Nutrition Examination Survey) adataira alapozott becslések szerint az USA-ban 2007-ben a 20-39 évesek 2,9 %-a, a 60 év felettiek 23,1%-a volt cukorbeteg. Az 1-es típusú cukorbetegség bármely életkorban kialakulhat, de gyerekkorban és fiatal felnőttkorban gyakoribb.

Cukorbetegség a családban

A 2-es típusú cukorbetegek vér szerinti rokonai között gyakran találunk más cukorbetegeket is és a cukorbetegek rokonai maguk is nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek, mint azok, akiknek családjában nem fordult elő a betegség (akár 40% eséllyel a szokásos 5-7% helyett). A 2-es típusú cukorbetegség családon belüli többszörös előfordulása részben genetikai tényezőkkel, részben a családtagok hasonló életmódjával magyarázható. 1-es típusú diabetes esetén az átlagnépesség esélye a betegségre 0.4%, mely 1-es típusú diabeteses anya esetén 2%-ra, 1-es típusú diabeteses apa esetén 6%-ra nő.

Etnikum

A tudományos kutatások eredményei szerint az etnikai hovatartozás befolyásolja a 2-es típusú diabétesz kialakulásának valószínűségét. Az afroamerikai, latin és ázsiai származás magasabb kockázatot jelent. Hazánkban a roma származásúak diabétesz kockázata nagyobb.

Korábbi terhességi cukorbetegség

Terhességi (gesztációs) diabétesznek nevezünk minden olyan cukorbetegséget, ami az adott terhesség során kerül felismerésre. A terhesség során bekövetkező hormonális változások arra hajlamos nőkben terhességi cukorbetegség kialakulásához vezethetnek. Ez a speciális diabétesz forma az esetek jelentős részében a terhességet követően megszűnik. Évekkel később azonban a terhességi diabéteszben szenvedő nőkben gyakran alakul ki valódi cukorbetegség. Érdekes kutatási adat, hogy nemcsak a terhességi cukorbetegségben szenvedő asszonyok, de azok gyermekei is gyakrabban betegszenek meg életük során 2-es típusú cukorbetegségben. Ez tovább hangsúlyozza a megelőzés fontosságát a terhességi cukorbeteg asszonyok és családtagjaik körében. Policisztás ovárium szindróma esetén gyakoribb a terhességi cukorbetegség kialakulása.

Koraszülöttség, kis születési súly, nagyon nagy születési súly

A koraszülöttség és az alacsony születési súly a későbbi 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatával jár. Ez az állapot rendszerint a méhen belüli tápláltság zavarát jelzi, ami befolyásolhatja a szénhidrát-anyagcserében résztvevő sejtek, receptorok kialakulását. Különösen a terhességi héthez képest kis súlyú újszülötteknél figyelhető meg a későbbiekben az inzulinérzékenység és az inzulinelválasztás károsodása, ami a cukorbetegség kialakulásához vezethet. A születési súly és a későbbi cukorbetegség kockázata közötti összefüggés U alakú, azaz a nagyon nagy súlyú babák (4000 - 4500 g felett) is nagyobb eséllyel lesznek felnőttkorukban cukorbetegek.

Megváltoztatható tényezők

BMI

A túlsúly és az elhízás 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezethet. A 2-es típusú cukorbetegek általában túltápláltak. A tápláltsági állapot általánosan elfogadott mutatója a testtömeg index (BMI: body mass index), ami a testsúly és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosa. 18,5 alatti BMI soványságot, 18,5 és 25 közötti BMI normál testsúlyt, 25 és 30 közötti túlsúlyt, míg 25 feletti elhízást jelent. A magasabb BMI kategóriák magasabb diabétesz kockázatot jelentenek. A Bruneck study 2004-ben megjelent eredményei szerint a túlsúly háromszoros, az elhízás tízszeres kockázatfokozódást jelent.

Haskörfogat

A túlsúly és a 2-es típusú cukorbetegség kapcsolata közismert. Kevésbé ismert az a tény, hogy a hasi régióra lokalizálódó zsírfelesleg (ún. alma típusú elhízás) jóval nagyobb kockázatot jelent, mint a nőies, csípőtájra lokalizálódó zsír. Férfiaknál a 94 cm feletti, nőknél a 80 cm feletti haskörfogat nemcsak a cukorbetegség, de a szív-és érrendszeri betegségek magasabb kockázatával is jár. A nagyobb haskörfogathoz, a nagyobb mennyiségű hasi zsírszövethez gyakran társul magas vlrcukorszint, magas vérnyomás, emelkdett trigliceidszint és alacsony HDL („védő”) koleszterinszint. Ha a négy társuló eltérésből kettő legalább jelen van, akkor ún. metabolikus szindrómáról beszélünk, ami rendszerint egyéb, a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját növelő eltéréssel is jár.

Fizikai aktivitás

A rendszeres testmozgás a legjobb módja az egészséges testsúly fenntartásának. A mozgásszegény életmód növeli az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. Már napi 30 perc fizikai aktivitás is jelentősen csökkenti a betegség kockázatát. A cukorbetegség megelőzésének lehetőségeivel foglalkozó egyik legjelentősebb kutatás, a Diabetes Prevention Program eredményei alapján, az egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás hatékonyabb a cukorbetegség megelőzésében, mint az e célra alkalmazott gyógyszer. A fizikai aktivitás hiánya a túlsúlytól függetlenül jelent kockázatot a cukorbetegség kialakulására.

Átlagos évi testsúlynövekedés

Az életkor előrehaladtával a testsúly általában növekszik. A testsúly növekedésével együtt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata is nő. Egy több, mint 100.000, középkorú nők körében végzett kutatás eredményei alapján azokban, akik 18 éves koruk után több, mint 5 kg-ot híztak jelentősen nő a cukorbetegség kialakulásának kockázata. A 20 kg-ot elérő súlygyarapodás esetén tízszer gyakoribb a diabétesz előfordulása. Ezzel szemben azok között, akikben legalább 5 kg-os súlycsökkenés következett be, sokkal ritkábban fordult elő cukorbetegség.

Károsodott éhomi vércukor

A rutin laboratóriumi vizsgálatok során, több órás éhezést követően mért 6,0 - 7,0 mmol/l közötti vércukorértéket károsodott éhomi vércukornak (impaired fasting glucose, IFG) nevezzük. Ez a cukorbetegség kialakulásának fokozott kockázatát jelezheti. Az éhgyomri vércukor emelkedésének hátterében szervezetünk cukorraktáraiból történő fokozott cukorkiáramlás áll.

Csökkent glukóztolerancia

A 75 gramm szőlőcukrot tartalmazó oldat éhgyomorra történő megivását követő, ún. terheléses vércukor érték érzékeny mutatója a kóros cukor-anyagcserének. Amennyiben a terhelés után 2 órával mért vércukor 7,8-11,0 mmol/l közötti, a cukorbetegség kialakulásának kockázata jelentősen fokozott. Ezt csökkent glukóz toleranciának (impaired glucose tolerance, IGT) nevezzük. 11,1 mmol/l és azt meghaladó terheléses vércukor már kialakult cukorbetegséget jelez.

Emelkedett éhomi és terheléses vércukor együtt

Az éhomi és a meghatározott összetételű cukoroldat ivását követő, ún. terheléses vércukorértékek vizsgálata alkalmas a cukorbetegséget megelőző anyagcserezavarok felismerésére. A 6,1 - 7,0 mmol/l közötti éhomi és a 7.8 – 11,0 mmol/l közötti terheléses vércukorértékek a cukorbetegség előfutárai lehetnek. Azok, akiknek ilyen laboratóriumi eredményei vannak még nem cukorbetegek, de hónapokkal, évekkel később azzá válhatnak. Életmód-változtatással azonban ezekben az esetekben is megelőzhető a cukorbetegség kialakulása.

Metabolikus szindróma

A metabolikus szindróma olyan kockázati tényezők együttese, amely a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázatával járnak. A szindróma egyik eleme a szénhidrát- anyagcsere károsodása. Amenyiben a többi tényező (magas vérnyomás, kóros vérzsírszintek) jelen van, a cukorbetegség kialakulásának kockázata is emelkedett.

Magas vérnyomás betegség

Régi klinikai megfigyelés, hogy a 2-es típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás gyakran együttesen fordul elő. Tudományos vizsgálatok során igazolódott, hogy a magas vérnyomásos betegekben a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűsége is nagyobb, különösen ha a metabolikus szindróma egyéb elemei is jelen vannak.

HDL koleszterin

A szénhidrát anyagcsere zavara gyakran társul a zsíranyagcsere zavarával, magasabb össz- és LDL („rossz”) koleszterin és triglicerid illetve alacsonyabb „védő” (HDL)-koleszterin szintekkel. Azoknál, akiknek HDL szintje kóros, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának is nagyobb lehet a kockázata. Férfiaknál 1 mmol/l, nőknél 1.3 mmol/l feletti érték az elfogadható.

Triglicerid

A szénhidrát anyagcsere zavara gyakran társul a zsíranyagcsere zavarával, magasabb össz- és LDL („rossz”) koleszterin és triglicerid illetve alacsonyabb „védő” (HDL)-koleszterin szintekkel. Azoknál, akiknek triglicerid szintje kóros (1.7 mmol/l feletti), a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának is nagyobb lehet a kockázata. A magas trigliceridszint összefüggést mutathat az elhízás mértékével illetve a már meglevő szénhidrát anyagcserezavarral is.

A vércukorszintet emelő gyógyszerek

A leggyakrabban gyulladáscsökkentőként alkalmazott szteroidok megemelhetik a vércukorértékeket és tartós alkalmazás esetén cukorbetegséget okozhatnak. Elsősorban a tablettában és injekcióban alkalmazott készítmények esetén várható a vércukorértékek emelkedése. A szteroid kezelésben részesülő betegek vércukorértékeit ezért rendszeresen ellenőrizni kell. Más gyógyszerek, (egyes pszichiátriai gyógyszerek, kemoterápiás szerek, HIV fertőzés kezelésére használt gyógyszerek) is emelhetik a vércukorszintet, és arra hajlamos egyénekben cukorbetegséget is okozhatnak. Ezért fotos, hogy akinek ilyen gyógyszerre van szüksége, rendszeresen ellenőriztesse vércukorszintját, és ügyeljen egyéb kockázati tényezőire.

Dohányzás

A cukorbetegséghez vezető életmódi tényezők vizsgálata során a kutatók azt találták, hogy a dohányosok hajlamosabbak a 2-es típusú cukorbetegségre, mint a nem dohányzók. A dohányfüst összetevői ronthatják az inzulinérzékenységet és az inzulinelválasztást is. Emellett a dohányzáshoz társuló kedvezőtlen életmódi tényezők – mozgásszegénység, egészségtelen táplálkozás - állhatnak a jelenség hátterében. A dohányzásról való leszokás rövid távon nem csökkenti a rizikót, feltehetően az ilyenkor rendszerint bekövetkező testsúlygyarapodás miatt.

Táplálkozás

Bővebben...

Stressz eredetű és pszichés kockázatok

Bővebben...

IRODALOMJEGYZÉK:

1., Hídvégi Tibor:: Új kockázati pontrendszer diabéteszben - Felfedezési stratégiák , Medical Tribune Online 2009.04.08. 11:21

2., 2003–2006 National Health and Nutrition Examination Survey estimates of total prevalence (both diagnosed and undiagnosed), 2007

3., Frank B. Hu, et al.: Diet, Lifestyle, and the Risk of Type 2 Diabetes Mellitus in Women, New England Journal of Medicine 2004.sept.,Vol.: 345(11):790-797

4., Bonora L et al.: Population-based incidence rates and risk factors for type 2 diabetes in white individuals: the Bruneck study. Diabetes. 2004 Jul;53(7):1782-9.

5., Heraclides et al.: Psychosocial Stress at Work Doubles the Risk of Type 2 Diabetes in Middle-Aged Women,

Evidence from the Whitehall II Study , Diabetes Care December 2009. nov; 32 (12): 2230-2235

6., Huxley et al.: Coffee, Decaffeinated Coffee, and Tea Consumption in Relation to Incident Type 2 Diabetes Mellitus, Arch Intern Med.2009;169(22):2053-2063.

7., History of Gestational Diabetes Raises Lifelong Diabetes Risk in Mother and Child, National Institute of Health News, Tuesday, April 25, 2006

8., Baliunas et al.: Alcohol as a Risk Factor for Type 2 Diabetes, Diabetes Care November 2009 vol. 32 no. 11: 2123-2132

9., Blackburn et al.: Quantification of the Risk of Corticosteroid-induced Diabetes Mellitus Among the Elderly, J Gen Intern Med. 2002 September; 17(9): 717–720.

10., Mírtinez-Gonzalez et al.: Adherence to Mediterranean diet and risk of developing diabetes: prospective cohort study (BMJ))
A prospective study of overall diet quality and risk of type 2 diabetes in women. BMJ2008;336:1348-1351(14June)

11., Willet et al.: Glycemic index, glycemic load, and risk of type 2 diabetes,, American Journal of Clinical Nutrition, Vol. 76, No. 1, 274S-280S, July 2002

12., Feskens et al.: Dietary factors determining diabetes and impaired glucose tolerance. A 20-year follow-up of the Finnish and Dutch cohorts of the Seven Countries Study, Diabetes Care August 1995 vol. 18 no. 8: 1104-1112

13., Eaton et al.:Depression and risk for onset of type II diabetes. A prospective population-based study, Diabetes Care October 1996 vol. 19 no. 10 1097-1102

14., A review of previous studies indicates that people who currently smoke have an increased risk of developing type 2 diabetes, compared with non-smokers, according to an article in the December 12 issue of JAMA.

15., Weicker et al.: Excess risk of diabetes in persons with hypertension.J Diabetes Complications. 2009 Sep-Oct;23(5):330-6. Epub 2008 May 29

16., Chan et al.: Obesity, fat distribution, and weight gain as risk factors for clinical diabetes in men.Diabetes Care September 1994 vol. 17 no. 9 961-969

17., Shai et al.: Ethnicity, Obesity, and Risk of Type 2 Diabetes in Women-A 20-year follow-up study , Diabetes Care July 2006 vol. 29 no. 7 1585-1590

18., Weight Gain as a Risk Factor for Clinical Diabetes Mellitus in Women, Ann Intern Med April 1, 1995 vol. 122 no. 7 481-486

19., Alssema et al.: Finnish questionnaire reasonably good predictor of the incidence of diabetes in The Netherlands, Ned Tijdschr Geneeskd. 2008 Nov 1;152(44):2418-24

20., Paulweber et al:A European Evidence-Based Guideline for the Prevention of Type 2 Diabetes.Horm Metab Res 2010; 42: S3-S36

21.,Schwarz PE et al; DE-PLAN project. The European perspective of type 2diabetes prevention: diabetes in Europe--prevention using lifestyle, physicalactivity and nutritional intervention (DE-PLAN) project. Exp Clin EndocrinolDiabetes. 2008 Mar;116(3):167-72.



A cikket szerkesztette: T. Puskás Ildikó, Lám Luca

Kapcsolódó cikkek
Pszichés kockázatok és védőtényezők Összefoglaltuk, hogy melyek a legfontosabb stressz eredetű, pszichés kockázati és védő tényezők. Kérdőívünk kitöltése után megtudhatja, hogy ezek közül melyek... Szerző: 2013-10-01 Az emlőrák kockázati és védő tényezői Összefoglaltuk, hogy melyek az emlőrák kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Kérjük, töltse ki részletes kérdőívünket, és megtudhatja, hogy ezek közül... Szerző: 2013-10-01 A prosztatarák kockázati és védő tényezői Összefoglaltuk, hogy melyek a prosztatarák kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Ennek segítségével a veszélyeztetettek felismerhetik azt, hogy mely... Szerző: 2013-10-01 A vastag- és végbélrák kockázati és védőtényezői Ebben a cikkben a vastag-és végbélrák legfontosabb genetikai, környezeti és életmódbeli hajlamosító tényezőit, kockázati tényezőit foglaljuk össze. Emellett... Szerző: 2013-10-01 A tüdőrák kockázati és védő tényezői A tüdőrák kialakulásáért felelős legfontosabb életmódbeli, környezeti és öröklött kockázati tényezőket és foglaltuk össze. Megismerkedhetünk azokkal a védőtényezőkkel... Szerző: 2013-10-01 Szív- és érbetegségek kockázati és védő tényezői Összefoglaltuk, hogy melyek a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Kérjük, töltse ki részletes kérdőívünket, és... Szerző: 2013-10-01