A savászana relaxáció

A hatha jóga a test, a légzés és az energia feletti kontroll elérésének technikáiból áll. Több ezer testhelyzet (ászana) és légzőgyakorlat (pránájáma – a prána, az energia irányítása) tartozik a hatha jóga technikái közé. A savászana a hatha jóga egyik testhelyzete, egy ászana a sok ezer közül. Jelentése: hulla póz. A legáltalánosabban alkalmazott lazító testhelyzet. Ajánlott ászanák előtt, alatt és után is gyakorolni, de önmagában is fizikai vagy mentális fáradtság, illetve stressz esetén.
Szerző: Holcsa Mónika Lektor: Dr. Túry Ferenc 2013-10-01

A hatha jógában az ászanákat kétféle módon gyakorolhatjuk: dinamikusan vagy kitartva. Ez az ászana jellegéből adódóan csak kitartott verzióban gyakorolható.

A savászana relaxáció lényege

A savászana relaxációban, mint általában a legtöbb relaxációs formában a cél a testi, lelki és mentális feszültségek oldása, elengedése. A savászana relaxáció ezt a célt oly módon közelíti meg, hogy egyrészt az érzékszerveket a külvilágról a saját testre irányítja. Kivétel ez alól a hallás azon szűk csatornája, amin keresztül a kísérés szövege, az instrukció eljut hozzánk. Másrészt kiiktatja a test minden akaratlagos mozdulatát („a test lehetőleg mozdulatlan”), így lehetővé teszi az idegrendszer érzékszervi és mozgásos központjainak megpihenését. A lelki és mentális feszültségek oldása egyrészt a testi feszültségek oldódásán keresztül megy végbe, másrészt a mentális figyelem fókuszáltsága révén (csak a kísérő hang instrukcióira és az aktuális figyelmi fókuszra –  például valamely testrészre vagy a lélegzetre irányul).

A megfelelő testhelyzet felvétele és a környezet zavartalanságának biztosítása rendkívül fontos gyakorlás előtt.

Ügyeljünk arra, hogy lehetőleg ne zavarjon meg bennünket senki gyakorlás közben. Ne szóljanak hozzánk, és ne kelljen telefont felvennünk, vagy bármilyen reakciót tennünk a külvilág felé. Ha ez mégis bekövetkezne, tegyünk erőfeszítést arra, hogy a megfelelő módon, az érzékszervek külvilágra irányításával jöjjünk ki a gyakorlatból, ahogy a hanganyag végén is szerepel!

A savászana relaxációt egy takarón vagy jógaszivacson fekve (a stabil alátámasztás és hőszigetelés érdekében) a földön gyakoroljuk. Fontos a test kényelmes elhelyezése, ezért ha szükséges, egy vékony párnát vagy összehajtogatott takarót tegyünk a fej alá. A test hőmérséklete savászana relaxációban 1-2 fokot csökkenhet, ezért takarózzunk be egy nagyon könnyű kendővel, vagy vastagabb takaróval a külső hőmérsékletnek megfelelően.

Savászanában a fej és a gerinc egy egyenes vonalban vannak, a fej nem billen vagy hajlik egyik irányba sem. A lábak körülbelül csípőszéles terpeszben helyezkednek el, egyenlő távolságra a test középvonalától, a lábfejek lazán kifelé fordulnak. A karok körülbelül 15 cm-re helyezkednek el a törzstől, az ujjak és a tenyér lazán behajlik. Győződjünk meg a testhelyzet helyes felvételéről!

Forrás: 123rf.com

A savászana relaxáció hatása

Ellazítja az egész pszicho-fiziológiai rendszert. Minden olyan hatással számolhatunk, amelyet a relaxációs technikák nyújtanak, illetve testileg, lelkileg és mentálisan felkészít a jóga nidrá (jógikus alvás, vagy dinamikus alvás) gyakorlására. Élettani szinten javul az agy és egyéb szervek oxigénellátása, az anyagcsere lelassul, csökken a vér tejsavtartalma, javul a szervek vérellátása, csökken a vér koleszterinszintje (javul a jótékony és káros koleszterinek aránya), nő a vér endorfinszintje, jó minőségű, szinkronizált alfa hullám jelentkezik az agyban, ami javítja a sejtek megújulási folyamatait. Lelki szinten kiléptet érzelmi és gondolati automatizmusainkból, támogatja az önismeretet. Mindennek köszönhetően erősödik az immunrendszer, javul a hangulat és a stresszel való megküzdés képessége.

Irodalom:

Swami Satyananda Saraswati: Ászana, Pránájáma, Mudrá, Bandha, Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2006.