5 ok a halfogyasztásra

Magyarországon a halfogyasztás messze elmarad az európai országok átlagától, pedig egészségünk szempontjából jobb lenne, ha több hal kerülne a tányérunkra.
2015. 08. 05.

Varga Anita, a Kapj rá! kampány dietetikusa 5 érvvel támasztja alá, miért érdemes halat fogyasztani – egész évben! 

1. Védi a szívet

Hazánkban a halálozások mintegy 50%-a szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be. A halak telítetlen zsírsavtartalma – különösen az ómega-3 – segíti szívünk megfelelő működését, a vér normál koleszterinszintjének fenntartását, ezért jelentős szerepe van a fent említett betegségek megelőzésében és diétás kezelésében is. A hazai tenyésztésű halak közül a fehér és a pettyes busa bővelkedik leginkább ezekben a zsírsavakban. 

2. Könnyen emészthető

A halhús jelentős víztartalmának, valamint az izomrostok közötti laza és finomszerkezetű kötőszövetnek köszönhetően könnyen emészthető, és elkészítési ideje is sokkal rövidebb, mint az egyéb húsoké. Figyelem: bő olajban sütéskor nagy mennyiségű olajat képes magába szívni, ami nagyon sok plusz energiát jelenthet. Emiatt halételeinket is inkább párolni, főzni, grillezni, teflonserpenyőben vagy sütőzacskóban érdemes sütni. 

3. Hozzájárul az agy optimális működéséhez

A halak kedvező zsírsavösszetétele hozzájárul az agy magzati és csecsemőkori megfelelő fejlődéséhez, de a későbbi működéséhez is egyaránt. Egyes felmérések szerint idős korban a rendszeresen halat fogyasztóknál kisebb a szellemi leépülés, a szív- és érrendszeri-, továbbá a szembetegségek kialakulásának kockázata.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogások és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

4. A kismamáknak és szoptatós anyukáknak is kitűnő választás

A többszörösen telítetlen zsírsavak felvétele a várandósság hónapjaiban is nagyon fontos: megfelelő mennyisége az anya táplálkozása révén magzatkorban a méhlepényen keresztül, míg csecsemőkorban a szoptatás által biztosítható - az anyatejen keresztül a gyermek megfelelő ellátottságban tud részesülni. Ezért mind a kismamáknak, mind a szoptatós anyukáknak ugyanolyan fontos a halak rendszeres fogyasztása, azonban mindenképpen kerülni kell a nyers, a nem megfelelően hőkezelt, illetve a nagy testű tengeri halak fogyasztását - cápa, királymakréla, kardhal, cserepeshal -, amelyek nagyobb koncentrációban tartalmazhatnak nehézfémeket. 

5. Sütve, grillezve, töltve is elkészíthető

A csekély zsírtartalmú halaink közé tartozik a pisztráng, ami amellett, hogy nagyon ízletes, nagy fehérjetartalommal is bír, ráadásul 20 dkg elfogyasztásával fedezhetjük a napi ómega-3 zsírsav felvételünket is! Sütve, grillezve, töltve egyaránt elkészíthető, de tökéletes alapja lehet a szendvicskrémeknek, salátáknak is. 

Töltse ki részletes Kérdőíveinket (ajánlja családtagjainak, barátainak, munkatársainak is), hogy megtudja, jelenlegi életmódja, szokásai, hogyan befolyásolják egészségi állapotát és mit tehet egészségének megőrzése és az életmóddal befolyásolható betegségek megelőzése érdekében! Azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap (már egyetlen válasz esetén is) az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.

 

Kövessen bennünket a közösségi hálón is!


Forrás: Red Lemon Media, www.kapjra.hu
Fotó: shutterstock.com 

Kapcsolódó cikkek
A szív- és érrendszeri betegségek kockázatát...
Hazánkban az összes haláleset feléért a szív- és érrendszeri betegségek felelősek. Sajnálatos tény, hogy az EU tagállamai közül az élen foglalunk helyet e tekintetben....
A húsok, húskészítmények, halak, tojás szerepe...
A húsok, a húskészítmények, a halak és a tojás mindegyike teljes értékű fehérjeforrás, ezen kívül külön-külön további értékes tápanyagokat rejtenek magukban. Ennek...
Főzés, párolás egészségmegőrző módon
Ebben a cikkben bemutatjuk azokat a főzési és párolási eljárásokat, amelyekkel egészséges ételeket készíthetünk.
Tudja, mit és mennyit evett 2013-ban?
2013-ban a KSH adatai alapján jobban étkeztünk, mint az előző években, ami örömteli bizakodásra ad okot a táplálkozási szakemberek körében.
A Preventissimóról
13 pontban összefoglaltuk röviden a Preventissimóval kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.
Szív- és érbetegségek kockázati és védő tényezői
Összefoglaltuk, hogy melyek a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának legfőbb kockázati és védő tényezői. Kérjük, töltse ki részletes kérdőívünket, és...
A zsírok szerepe a táplálkozásban
Az energiát adót tápanyagaink közé tartozó zsírok nélkülözhetetlenek a megfelelő egészségi állapot elérése, fenntartása szempontjából, de nem mindegy, milyen mennyiségben...