November 18. - COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) világnap

A COPD a 4. helyen áll a WHO halálozási listáján, 2030-ra várhatóan a 3. vezető halálok lesz a világon. Az idei világnap üzenete: mindig van esély a légzőrendszer egészségén javítani.
2015. 11. 18.

A GOLD (Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease) az idén is megrendezi a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) világnapot, és a hagyományoknak megfelelően programjuk ebben az évben is egy fő üzenet köré csoportosul. A világnappal összefüggően több mint 50 országban, számos program kerül megrendezésre, amelyek célja a figyelemfelhívás mellett a betegség jobb megismerése. A 2002 óta minden évben megrendezett, november második, vagy harmadik szerdáján tartandó világnap időpontja 2015-ben november 18-ra esik.

 

Az állandósult légszomj

A COPD alattomos kór, a tünetek sok esetben csak előrehaladott stádiumban késztetik arra a beteget, hogy orvoshoz forduljon – mondja dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa. A betegség lassan alakul ki: kezdetben a hörgők nyálkahártyáján zajlik a gyulladás, ami aztán számos kedvezőtlen folyamatot indít el a tüdőkben, amelynek következtében főleg a kislégutak beszűkülnek, a kilégzés nehezítetté válik, és végül úgynevezett tüdőtágulat alakul ki.

 

Egyre több jel mutat arra, hogy a COPD kapcsán kialakuló gyulladás nemcsak a légutak izomzatát károsíthatja, hanem testszerte a szövetekben gyulladásos reakciót idézhet elő, amely az érintett szervek működésének károsodásához vezethet: csökken a működőképes vázizomzat és a szívizom, valamint a csontok tömege, károsodhatnak az ízületek, izomsorvadás, csontritkulás, ízületi panaszok léphetnek fel.


90%-ban dohányosokat érint

A COPD tünetei főként a 40 év felettiek körében jelentkeznek - régebben főként férfiaknál, de mára a nemek közötti arány közel azonos. Ebben szerepet játszik a dohányzási szokások változása is: a betegek közel 90 %-ánál a tünetek ugyanis a dohányzás szövődményeként jelentkeznek. A páciensek 10 %-nál egyéb tényezők – passzív dohányzás, fokozottan szennyezett levegőjű munkahelyi környezet, ritkább esetekben genetikai hiba (alpha-1-antitripszin (AAT) nevű enzim hiánya) - állnak a háttérben.

 

Soha nincs késő megelőzni és felismerni!

A betegség megelőzéséért a dohányzás abbahagyásával tehet a legtöbbet. Az utolsó szál elszívását követő 72 óra múlva a légzés könnyebb lesz, megkezdődik a légutak tisztulása. 3 hónap múlva a köhögés, a zihálás és a légzési nehézségek is csökkennek, vagy teljesen megszűnnek; a tüdőkapacitás lényegesen javul, ezáltal jelentősen csökken a COPD kialakulásának a kockázata is.


Ha tünetei vannak, mielőbb forduljon orvoshoz!

A reggelenként jelentkező krónikus köhögés, fokozott váladékképződés a légutakban, vagy fizikai terhelésre jelentkező nehézlégzés esetén egy egyszerű, fájdalommentes légzésfunkciós vizsgálattal már kezdeti stádiumban ki tudjuk szűrni az elváltozást – mondja dr. Potecz Györgyi. A kezelés akkor a legeredményesebb, ha a beteg már a kezdeti enyhe tünetek észlelésekor, vagy panaszmentesen is, évente részt vesz a szűrésen.


A rendszeres mozgás bármikor elkezdhető.

Ha korábban nem sportolt, a betegség diagnózisát követően is elkezdheti. Nem kell megerőltető edzésprogramokra gondolni. Kutatások igazolják, hogy már napi rendszeres, 3 km séta megtétele jelentősen javít a betegek állapotán. Ahhoz, hogy egyre hosszabb távolságok megtételére legyen képes, a rendszeresség mellett fontos a megfelelő gyógykezelés beállítása is.

 

Jelen ismereteink szerint a COPD nem gyógyítható, de a betegség okozta légszomj és a gyulladásos reakció kezelésére ma már több lehetőség is adott. A gyógyszeres kezelés és a légzés rehabilitáció legfontosabb célja a tüdőfunkció romlásának lassítása, a betegség tüneteinek enyhítése vagy megszüntetése, illetve a fizikai terhelhetőség, és ezáltal az életminőség javítása. 

Töltse ki részletes Kérdőíveinket (ajánlja családtagjainak, barátainak, munkatársainak is), hogy megtudja, jelenlegi életmódja, szokásai, hogyan befolyásolják egészségi állapotát és mit tehet egészségének megőrzése és az életmóddal befolyásolható betegségek (a szív-ér rendszeri betegségek, a cukorbetegség, egyes ráktípusok, az időskori elbutulás, ill. egyes szembetegségek) megelőzése érdekében! Azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap (már egyetlen válasz esetén is) az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.

 Kövessen bennünket a közösségi hálón is!

 

Fotó: 123rf.com

Forrás: www.tudokozpont.hu

Kapcsolódó cikkek
A COPD korai felismerése életeket menthet
A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek nagy része élete utolsó szakaszában hasonló kezelést igényel kínzó tünetei és kiszolgáltatottsága miatt, mint...
A dohányzás csak az egyik ok.
A dohányzás mellett örökletes enzimhiány, foglalkozási ártalom vagy elhanyagolt asztma következtében is kialakulhat az egyik leggyakoribb krónikus tüdőbetegség, a COPD
A dohányzás (kór)élettani hatásai
A dohányzás, különösen a cigarettázás során szervezetünkbe kerülő anyagok a szervezet számos pontján károsítanak, így növelve az érrendszeri betegségek és számos...
A tüdőrák kockázati és védő tényezői
A tüdőrák kialakulásáért felelős legfontosabb életmódbeli, környezeti és öröklött kockázati tényezőket és foglaltuk össze. Megismerkedhetünk azokkal a védőtényezőkkel...
A tüdőrák megelőzése, szűrővizsgálatok
A cikk elolvasásával képet kaphatunk arról, mit kell tennünk, hogyan változtassunk jelenlegi életvitelünkön, hogy a betegség kialakulásának esélyét a lehető legminimálisabbra...
A tüdőrák jellemzői, típusai
A világon a daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot évente. Ebben a fejezetben a tüdőrák legfontosabb jellemzőit, kialakulását, szövettani típusait...
Füstmentes nap - november 3. csütörtöke
A dohányzás nem csak a füstölő egészségét, de a környezetében élő, nem dohányzó személyekét (családtagok, barátok, ismerősök és ismeretlenek)is károsítja. A leszokás...
A Preventissimóról
13 pontban összefoglaltuk röviden a Preventissimóval kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.